2016. november 21., hétfő

Season 3 Chapter 8 - Valami régi, valami új

Babák!
Nem, nem akarok most elkezdeni regélni, hogy hova is tűntem és miért nem érkeztem új résszel. Igazából nem is tudok jó okot mondani hisz két hetente a másik blogom frissítem csak ezzel maradtam el, de ne aggódjatok a röpke időmben azért írtam. 
Kíváncsi vagyok a véleményetekre hisz mégis csak ez egy, amolyan visszatérő különleges rész.

Nem is fecsegek tovább, jó olvasást! :)xx 

"Rád gondolok minden reggel, 
amikor kinyitom a szemem"

Hihetetlen mennyi minden történt Franciaországban, egyszerűen nem bírom szavakban önteni csak azt tudom, hogy életem legszebb időszakai múltak el és még szebb időszakok állnak előttem, Louis mellett. Az eljegyzésünkről nem akartam szólni, mert meglepetésnek szántam mindenki számára és Angliában akartam elmondani a többiekkel együtt, de Louis nem bírta tartani a száját és Eric bácsitól is engedélyt kért. mivel az elmondása szerint már az apámtól kért engedélyt. Még az nap felhívtam és megígértem neki, hogy hamarosan találkozunk, hiányzik már nagyon. Visszatérve mivel Louis engedélyt kért Eric bácsitól így a bátyám és Rosie sőt Danielle is megtudta. Ki gondolta volna.
A lányok bele is kezdtek az esküvő tervezésében ami még kissé messze van, de Louis minél hamarabb szeretné megtartani, de én előtte haza szeretnék jutni Angliában a barátaimhoz és a lányomhoz. És ez a nap is eljött. Ma végre minden visszatért. Könnyek közt búcsúztam el Eric bácsitól, de amikor kiléptem a reptérről a kezemben a fiammal mosolyogtam, boldog voltam.
Louis megszorította a szabad kezem és rámosolyogtam a szemén fekete napszemüveg ékelődött, de még így is láttam ragyogó szemeit, vagyis inkább csak elképzeltem. Hihetetlen mi, de az évek során azokat a szemeket a vaksötétben láttam mikor magam alatt voltam.
Louis kocsija a parkolóban állt és míg be nem tette a kocsiban a gyerekülést addig fel-le dobáltam a kis srácot.
-Úgy dobálod, mint egy zsák - bökött meg Danielle nevetve mire csak megforgattam a szemem mosolyogva.
-Add ide a unokaöcsém még kinyírod - kapta ki a kezemből George a kis Tommy-t mire felhúztam a szemöldököm.
-Csinálj magadnak - vágtam rá durcásan, de nem vettem vissza a fiam hisz imádom mikor a bátyám kezében van olyan cukik együtt. Kiegészítik egymást, mint a zsák és a foltja.
-Szívem? - húzogatott szemöldökkel fordult barátnője felé mire Rosie szemei majd kiestek a helyéről.
-Arra várhatsz, haver - Rosie a kezét bátyám arcában nyomtam ami hatására a bátyám beleharapott Rosie ujjában így a lány felsikoltott.
Mielőtt folytatódhatott volna ez az egész Louis felegyenesedett és kikapta George kezéből a gyereket és a kocsiban helyezte, de arrébb löktem és  én magam kötöttem be.
-Hé - lökte meg az oldalam játékosan Louis mire egyből visszalöktem.
-Ülj be, apuci - utasítottam, de ő a hátam mögé állt és a kezeit a csípőmre helyezte úgy nyomta a mellkasát a görnyedt hátamhoz. Igazán jól nézhettünk ki, én behajolva a kocsiban miközben a fiamat kötöm be míg ő mögöttem csókolgassa a nyakam alig bírtam a biztonsági övre koncentrálni.
-Jól van, Romeo - hallottam meg mögülem bátyám hangját, aki valószínűleg elhúzta Louis-t tőlem így nyugodtan kötöttem be a fiam, de azért hiányzott Louis ajka a nyakszirtemről.
Miután ezzel meglettem egy puszit nyomtam Tommy arcára aztán  felegyenesedtem és becsuktam a kocsiajtót. Kérdően a többiekre néztem, de Louis már a kocsiban ült elől. A kérdés az lenne, hogy ülünk mivel hátul csak ketten férnek el, de mi négyen vagyunk és aki beül előre az megússza a hátul nyomorgást.
-Beülök középre, én vagyok a legkisebb - ajánlottam fel és megkerültem a kocsit, hogy az üléshez nyomjam magam ahogy csak tudom. Danielle ült előre míg mellém beült a bátyám és az ölében vette a kis termetű barátnőjét, szerencsére Rosie még nálam is kisebb így tökéletesen elfértek ketten és még engem se nyomtak össze, de azért amire a házhoz értünk mindannyian kipattantunk.
Louis a felhajtón állt meg így mikor kiszálltam csak néztem a házat ami kicsit hasonlított a leégett házhoz, de mondjuk ezen nem csodálkozom Angliában az összes családi ház hasonlított egymáshoz. Ekkor meghallottam a házból kiszűrődő hangos zenét. Felhúzott szemöldökkel meredtem a bátyámra és Louis-ra akik szintén meghallották, de semmit se tudtak az egészről.
Rosie emelte ki a fiam a kocsiból aki azután átadta bátyámnak, érdekes Rosie nem sokat fogta Tommy-t, mintha nem csípné a babákat, de ez hülyeség.
Louis mellém lépett míg Danielle előttünk ment George-al és Rosie-val meg a fiammal. Ahogy felléptünk a teraszra a zene erősödött és mikor George benyitott a zene elhalkult, és mindenki tekintette az ajtóra szegeződött így amikor beléptünk mindannyian az öröm és meglepettség keveredett a szemükben. Szememmel megtaláltam Liam-et aki épp a dohányzóasztalon a poharakban öntött volna italt, de letette és felénk indult. Danielle-re néztem aki szintén csak őt nézte így mikor felénk ért sóhajtva meglöktem, hogy Liam karjaiban boruljon. Muszáj volt, ő mellettem volt a két év alatt és ennyit megérdemel, boldognak kell lenniük.
-Na jó mit ünnepelünk? - kérdezte vidáman Louis, aki a vállamra helyezte a kezét így felé néztem mosolyogva aztán vissza a többiekre akik meg se mukkantak.
-Jobb kérdés. Hol vannak a gyerekek? - kérdezett rá George miközben a kezében Tommy rugdosót. A szemük a kanapéra irányult ahol Cindy és az ikrek ültek mosolyogva sőt amikor Cindy meglátta Louis lecsúszott a kanapéról és felénk futott.
-Apuci - mosolyogva kapaszkodott Louis nyakában míg az illető felemelte és magához ölelte a lányát. Igazán édes kislány lett Cindy-ből bár babaként is aranyos volt csak a szülei pszichopaták, de az már mellékes.
-Emma? - kérdeztem tőlük mosolyogva mikor Lexy felém rohant majdnem fellökve engem.
-Nagyon nagyon hiányoztál - suttogta a vállamban és ezt a pillanatot örökké megjegyzem hisz végre sikerült könnyeket csalnom legjobb barátnőm szemében.
-Sajnálok mindent - suttogtam és mikor elhúzódott csak megrázta a fejét mosolyogva.
-Sajnálhatsz is hisz elmentél - lökött meg miközben a szemét törölte meg nevetve.
-Ígérem több ilyen nem lesz, anya - hangsúlyoztam ki a végét nevetve mire újra megöleltük egymást.
Lexy után Lottie rohant felém aztán Pezz is aki szó szerint zokogott örömében. Miután a lányokkal kiölelgettük egymást addigra a fiúk is észhez tértek és szó szerint a magasban repítettek minket Danielle-el akit Liam végre elengedett egy csók után. Jó több volt az egynél. Hihetetlenül jó érzés végre köztük lenni, a barátaim között akik a családom.
-Okés most, hogy egymásra talált mindenki - szólt közben Louis mire mindenki ráemelte a szemöldökét és Perrie tarkón csapta.
-Fogd be, Tomlinson - vágta rá Pezz és beljebb vezettek minket egészen a kanapéig az ikrekhez ahol már Tommy is is ült.
-Sammy hol a nővérkéd? - hallottam meg mögülem Louis hangját míg Perrie bemutatta az ikreket vagyis Nicholas Jonathan Malik-ot és Leila Katherine Malik-ot, két csoda szép teremtést. Zayn és Perrie keverék a két vakarcs.
-És ő? - kérdezte Zayn a kis szőke srácra bökve.
-Niall Horan - vágta rá a saját nevét Niall mire nevetve megböktem. -Na jó Niall Horan Tomlinson - javította ki magát mosolyogva mire csak megráztam a fejem.
-Szeretnéd, de ő Thomas William Tomlinson - mutattam be a fiamat a többieknek mire a fiúk körbevették és egyenként fogtak vele kezet.
-Mi az, hogy Emma egyedül vitte Lucky-t sétálni? - csapott le ránk Louis dühösen mire mindenki felé nézett.
-Louis nyugodj le - szóltam rá, de az arcán láttam, hogy ez lehetetlen.
-Nem vitte egyedül sétálni Lucky-t, mert Lucky sétáltatása Zayn feladata volt - szólalt meg Lexy így mindenki Zayn-re nézett aki a tarkóját vakargatta.
-Tényleg - nézett fel ránk, de az arca nem megnyugvást tükrözött. Mi a franc történt? Ugye nem vitte el az 5 éves lányom egyedül sétálni a kutyát? Megölöm, Zayn-t. -Talán véletlen azt mondtam Emmának, hogy elviheti ő egyedül sétáltatni - folytatta nyögve-kelve mire az arcomra kiült a kétségbeesés és, ha hátulról valaki nem fog le már Zayn-nek estem volna és az a valaki Harry volt hisz megéreztem a szokásos dezodorját. Két év alatt nem újít, ejnye.
-Azt mondtad az 5 éves lányomnak, hogy vigye egyedül a nagy kutyát sétáltatni - fújtam ki magam míg kiszabadultam Harry karjai közül. -Megöllek - estem Zayn-nek, de Harry ismét megállított viszont már a többiek segítségével. Francban. 
-Véletlen volt! Tényleg, éppen a házat intéztem, hogy költözhessünk - vágta rá Zayn talán túl gyorsan mivel a végére a szájára csapott.
-Elköltöztök? - hátulról a fiúk lefejtették rólam a kezeiket és mindenki egyszer kiáltott fel Perrie-re és Zayn-re tekintve.
-Már ideje, hogy tovább lépjünk - vallotta be Perrie a földet nézegetve mire a szívem megszakadt. -Ezért akartuk ezt a bulit és az, hogy Hannah itt van újabb jel, hogy a ház kicsi. Nem úgy értem, hogy nem hiányoztál Han, mert tudod, hogy igen csak úgy normális, ha külön élünk - Perrie megfogta mindkét kezem és mosolyogva mondta minden szavát a szememben. Egyetértek vele, de akkor se akarom, hogy elmenjenek hisz még csak most tértem haza. Nem normális dolog, de mi se vagyunk normális család.
-De - kezdett bele mögülem Niall, de Zayn nevetve leintette.
-Így lesz jobb. Nem költözünk messze szóval mindennap eljönnénk és ti is eljöhetnétek csak szükségünk van egy külön fészekre ahol kiterjeszkedünk attól még egy család maradunk - válaszolt Zayn mire nagy nehezen bólintottam ekkor egy ajtó csapódásra lettünk figyelmesek és mindenkire arra kapta a tekintetét. Az ajtóban egy szőke hajú kis lány ácsorgott egy nála magasabb kutyával, a kislány haja a háta közepéig ért és egy kantáros farmer nadrágot visel rózsaszín hosszú ujjú pólóval. Milyen nagy lány lett az én babámból!
-Emma - kaptam a számhoz és indultam meg felé, de fél úton megakadtam mivel Emma elengedte a pórázt és az emeletre futott így kérdőn néztem mögém.
-Azt hiszem hallotta - szólalt meg Liam így mindenki rápillantott, sikeresen befejezték az újra találkozást Danielle-el.
-Beszélek vele - vágtam rá, de egy erős kezet éreztem a vállamon így hátra tekintettem.
-Hadd megyek én - mosolygott rám bátortalanul Zayn mire kifújva a levegőt bólintottam, legszívesebben jó magam mennék hisz én vagyok az anyja, de a fiúk voltak vele talán most már ők is jól ismerik sőt jobban. Sose fogom magamnak megbocsájtani, hogy elhagytam.
Zayn felrobogott az emeletre míg mi többiek egymagunk maradtunk a nappaliban ami majdnem ugyanolyan volt, mint a régi mégis idegen számomra. Mintha nem itthon lennék, még a képek se éreztették velem, hogy itthon vagyok. Pedig jó sok kép van a szobában például karácsonyi és egyéb aranyos képek, de még régi képet is lehetett találni.
-Mikor költöztök? - szakította meg a csendet Danielle mire észhez tértettem és észre se vettem, hogy a képek előtt állok sőt a kezemben egy családi képet szorongatok amin mi Danielle-el nem vagyunk rajta, de Sophia igen. Érdekes.
-Már a jövőhéten átköltözhetünk az új házban - válaszolt Pezz és hiába próbálta tartani magát izgatott volt, és én örülök nekik hisz már van egy külön családjuk az ikrekkel. Nem maradhatunk örökké együtt. -De míg nem rendeztük be a házat számítunk rátok, hogy vigyáztok az ikrekre és addig maradhatunk - nézett körben ártatlan mosollyal mire a többiek összenéztek kivéve én. Az én szemem inkább az ikrekre villant akik párnák közt tapsikoltak sőt már Tommy is köztük ült, összebarátkoztak.
-Nem is tudom srácok, szerintem sok a gyerek - szólalt meg pimaszul Louis mire Pezz csak megforgatta a szemét. -Na jó csak azért, mert az ikreket szeretjük - nyújtotta ki a nyelvét nevetve mire Pezz csak a fejét rázta, de mindenki nevetni kezdett.
-Akkor ezek az utolsó napjaink utoljára együtt - szólalt meg hümmögve Lex, aki Harry mellkasának dőlt.
-Mindennap itt leszek csak máshol alszok - dobbantott Pezz nevetve mire csak megráztam a fejem. -Különben is Miss Elmegyek miatt nem voltunk sok időt együtt - bökött rám, ami hatására csak megráztam a fejem és mindenki helyeslően bólintott míg Danielle is. Áruló.
-Itt vagyok - tártam szét a karom mosolyogva. -És már nem megyek el, de ha ilyen árulók vagytok kitudja - nyújtottam rájuk a nyelvem mire mindenki felnevetett  és közéjük léptem, ami hatásra Pezz magához ölelt sőt szó szerint kiszorította belőlem a szuszt is. Aztán a következő pillanatban Lexy, Lottie és Danielle is csatlakozott aztán a fiúnk is ránk borultak. Jaj. Kicsi a rakás kissé máshogy.
Mire befejeztük az ölelést, felsettenkedtem az emeletre míg a többiek folytatták a partit így könnyen feljutottam bár elvileg én és Danielle lettem a sztárvendég, de úgy tűnik bulikor mindenki a zenére figyel. Szerencsére.
Az emeleten az ajtók közül egyből kiszúrtam az ajtót amin egy nagy maci volt és még az Emma név is ajtón van jópofa betűkkel. Az ajtóhoz settenkedtem, ami félig nyitva is volt így bekukkantottam.
-Törpi mindig itt  leszünk - Zayn láttam a földön hasalni szóval Emma valószínűleg az ágy alá bújt.
-És az esti énekek? - hallottam meg Emma szipogó hangját mire a szívem összeszorult. Vajon hányszor lehetett ilyen a hangja miattam?
Nem, nem elég Hannah, nem sajnáltathatod magad! Tovább kell lépned és jóvá tenned a hibáid. 
-Jó okés az kicsit más lesz, mert nem mindig tudok itt lenni az altatódalnál, de itt lesz az apukád és a srácok is melletted lesznek - Zayn hangja töltötte be a fülkagylóm, aki mindvégig próbálta vigasztalni a lányom innen tudom megállapítani milyen jó apa, mindig törődött és törődik Emmáról, mintha az ő lánya lenne.
-Szükségem van egy Zayn bácsira is - suttogta alig hallhatóan Emma mire az arcomon végig hullott egy könnycsepp.
-Itt leszek, Törpi. Te vagy az ikrek nagy és okos unokatestvére, ezt el is felejtetted? Na ne hülyéskedj! Nélküled nem tudnék létezni, Törpi - mikor újra bekukucskáltam Zayn felült és az ágya alá nyúlva az ölében vonva a kapálózó Emmát. Ekkor véletlen a kezeimmel meglöktem az ajtót így az nyikorogva nyílt ki. Hoppá. -Az alma nem esik messze a fájától - rázta meg a fejét nevetve Zayn mire Emma felugrott és felém futott mire én egyből a karjaimban vettem, és a két év alatt újra magamhoz öleltem az én egyetlen hercegnőmet. Az én kis babámat, aki már nem is baba.
-Mami - suttogta Emma a nyakamban még én jobban öleltem magamhoz, hogy beszívjam az a édes kislányos, baba és nagylány illatját ami kissé hasonlít az óvoda illatához. -Tudtam, hogy visszajössz - emelkedett fel mosolyogva aztán átkarolva a nyakamat húzott magához.
-Na látod itt a mamid a költözés már nem is nagy ügy - szólt bele Zayn idétlen vigyorral mire felvont szemöldökkel ráemeltük a tekintetünket.
-Inkább fogd be - ráztam meg a fejem mire Zayn felállt és felénk sétált.
-Sose hagynak el a szeretteid, Törpike - hajolt Zayn Emmához, hogy egy puszit nyomjon a feje búbjára aki felemelte a fejét és bólintott.
-Szeretlek Zayn bácsi - bökte meg Emma mosolyogva Zayn orrát.
-Tudom - legyintett a kezével nevetve Zayn.
-Ígérd meg mindig itt lesztek és néha te is énekelsz nekem este - kötött Emma Zayn szavára miközben az orrát bökdöste. Remek alkudozó képessége van ez még később jól fog jönni.
-Ígérem Törpi, mert szeretlek - fogta meg Zayn Emma kezét és egy puszit nyomott Emma tenyerében.
-Tudom - legyintett a szabad kezével Emma nevetve mire mindannyian felnevettünk.
-Tudjátok, hogy a 'szeretlek' szót viszonozni kell? - kérdeztem rá mire mindkettő megvonta a vállát mosolyogva és Emma is ismét hozzám bújt míg Zayn-el együtt kisétáltunk a szobából, hogy visszatérjünk a buli közepére. A lépcső tetején már Lexy és Harry várt minket egy-egy parti kalappal amit a fejünkre nyomtak és még Zayn se hisztizett a haja miatt bár tarkón vágta Harry-t, mert a fejére nyomta, de mindegy.
Nevetve tértünk a nappaliban és Emmát elsőként is a kanapéhoz vittem ahol lettem.
-Ő itt a kisöcséd Tommy - guggoltam le Emma mellé és a lábamra ültettem.
-Szia Tommy - fogta meg a kezét Emma mosolyogva. -Én az okos és nagy testvéred vagyok Emma. Van még egy nővérkéd, de Sammy nem túl eszes - súgta az öccse fülében bár ezt Cindy is meghallotta és durcásan összefonta  a karjait. Érdekes, nem látom benne Eleanor-t, de még Max-et se ami jó is egyben. Cindy az a igazi kis cuki kislány aki a nagy szemeivel mindent elnyerhetne.
-Apuci - szólalt fel mire Louis egyből leguggolt mellénk Cindy-vel. -Emmy azt mondta nem vagyok eszes pedig én eszek - húzódott Louis-hoz mire az illető halkan elnevette magát, de még én is kuncogtam a kislány megszólalásán. Túl sokat volt Emmával átvette a szövegét.
-Imádlak titeket - rázta meg a fejét Louis és a kislány fejére hintett egy puszit. -A családunkat - mosolygott rám mire én közelebb vontam magamhoz Emmát és úgy néztünk farkasszemet aztán Tommy gügyögése térítette vissza, amin újra felnevettünk. Együtt, mint a normális családok a filmekben csak mi nem a filmekben vagyunk. Ez a valóság.

***

-Ránk - emelte mindenki egyszerre a magasban a poharat aztán egyszerre húztuk is le a hideg pezsgőt ami végig szökött a nyelőcsövemen. Már este nyolc óra is eltelt így a kicsik már elaludtak sőt Emma és Cindy is kifeküdt a kanapén, már csak mi voltunk fenn felnőttek. A banda közül egyedül Lottie nem kért pezsgőt, mert elvileg kavarog a gyomra, de ennél több lehet a háttérben hisz még csak egy napja se tértem haza, de ahányszor vele táncoltam, beszélgettem mindig majszolt valamit sőt ahányszor felhoztam Niall-t  ő elterelte a témát. Mi üthetett beléjük? 
-Táncoljunk még - ugrott fel Pezza vidáman mire mindannyian kuncogtunk az őrült kissé ittas legjobb barátnőnkön. Perrie mindig is szeretett bulizni, de azt hiszem ez az anyaság se fogja vissza bár végre kiengedte a gőzt. 
-Szerintem te már csak az ágyban táncolsz, drágám - fogta meg Zayn nehogy elhasaljon mire a tánc őrült lány hátradöntötte a fejét a férje vállára és már csak Zayn tartotta, már majdnem aludt. Fellőtték neki is a pizsamát. 
-Szerintem meg mindenki elteheti magát holnapra - válaszoltam és Louis-tól elvetettem a poharát aztán elindultam a konyha felé mivel gondolom a konyha a lengő ajtó mögött van. Mikor sikeresen beléptem teljesen jól tippeltem így a mosogatóban helyeztem óvatosan a két poharat aztán a többiek özönlöttek be kivéve Pezz és Zayn, ők felmentek aludni. 
-Aki hamar kel az mosogat - vágta rá Lex mire mindenki helyeselt és egy "jó éjszaka"" után mindenki a lépcső felé indult , persze a lányok előtte jól megölelgettek. Lottie-val szerettem volna ma még beszélni, de ráér holnap is. Gondolom. 
-Gyere, cica - egy kéz csúszott végig a karomon egészen a kézfejemig. Mikor felnéztem ragyogó kék szemekben ütköztek amik az est homályfényben is csak úgy csillogtak. 
-És a gyerekek? - kérdeztem rá oldalra billentett fejjel mire szabad kezével az állam alá nyúlt aztán a kezével végig simította az arcom, de az ajkaimon állapodott meg a keze. 
-Tommy a járókában elfér az ikrekkel nyugodtan alszanak míg a lányokat a kanapéra helyeztem párnákkal elbarikádozva őket. Ne aggódj - hajolt felém egy csókkal amiben benne volt minden, az elmúlt évek fájdalmaitól kezdve a mostani pillanatokig. 
-Elszeretnék én is költözni - gondoltam magamban csukott szemmel és akkor vettem észre, hogy hangosan kimondtam mikor Louis elhúzódott és a kezeit elvette az arcomtól. 
-Micsoda? - kérdezett vissza mire szabad kezemmel fejben vágtam magam. Idióta vagyok. 
-Csak amit ma Perrie és Zayn mondott az igaz, és én is ezt akarom ebben a házban nem érzem magam itthon. Szeretem a többieket, mert a családom, de el kéne kezdenünk a saját életünket - válaszoltam, de időközönként egyszer-egyszer megremegett a hangom hisz még csak nem rég tértem haza már is ilyeneken töröm a fejem. 
-Igazad van, de - és ott a "de" szócska. -De nem költözünk messze a többiektől és nem azonnal. Mondjuk az esküvő után - válaszolt mosolyogva kihangsúlyozva az esküvő szót. 
-Tényleg el kéne nekik mondanunk az eljegyzést - szabad kezemet a nyakához szorítottam mire csak megvonta a vállát. 
-Elég bejelenteni nekik az esküvő napját - mosolygott rám mire csak megráztam a fejem és a fejemet a vállára helyeztem. -December hatodika - szólalt meg mire felemeltem a fejem és kérdően felhúztam a szemöldököm. Kissé elsieti hisz az már csak pár hónap és az egy esküvő nem kis dolog. -A nap mikor a Walker család a szomszédban költözött - csókolta meg az orrom hegyét mire még jobban döbbenet ült ki az arcomra. 
-Micsoda? - kérdeztem rá. 
-El is felejtetted mikor költöztettek Doncastherben? Ejnye hisz akkor kezdődött el életed legszebb pillanata - rázta meg a fejét nevetve miközben kihúzta magát. December hatodikán költöztünk volna oda? Jó tudni, ez sose jött szóba hisz még alig voltam két éves. 
-Bocsi akkor még egy plüss maci volt életem szerelme - válaszoltam egy győzedelmes mosollyal. 
-Volt. Azóta legyőztem azt a macit - vonta meg a vállát vigyorogva Louis, mire csak megráztam a fejem nevetve. 
-Azért még az a maci mindig csábítóbb - nyújtottam rá a nyelvem mire a szemöldöke a magasban szökött, amin csak elnevettem magam és ajkait ismét ajkaimra tapasztotta. Semmiért se cserélném el ezt a pillantott, vagy például azt a napot mikor Louis szomszédjában költöztünk igaz akkor még magamról se tudtam, de amint megismertem senkire se volt szükségem csak rá. Szomszédokból barátok aztán talán többek pedig emlékszem amikor Lexy-t megismertem mindig piszkáltuk Louis-t aztán volt egy pillanat, egy pillanat ami mindent megváltoztatott és azután a pillanat utána nem tudtam volna elképzelni úgy egy napom, hogy ne másszak be az ablakán csupán egy kis nevetésért.
És most itt vagyok ennek a srácnak a karjaimban két illetve három gyermek után, ha Cindy-t is számoljunk hisz ugyanúgy szeretem, mint a sajátom. Ha valaki nekem azt mondja 12 éves koromban, hogy Louis Tomlinson-nal összefogok házasodni három gyerek után a képében nevetek mégse változtatnék meg semmit, mert ez az egész történet Emma miatt történt, ha ő nem születik meg sose kerestem volna fel Louis-t. Emma volt az aki az elejétől kezdve összeköt minket, a szerelmünk első gyümölcse.